Tudjuk, lassan se szeri, se száma a vallási köntösbe bújtatott dísztárgyaknak, anakronisztikus megoldásoktól hemzsegő lakberendezési tárgyaknak. Most mégis rá kell irányítsuk a figyelmet néhány e témakörből kibányászott gyöngyszemre. Amikor rátaláltunk erre, az egyébként csodaszép szoborsorozatra, mindannyian megdöbbentünk, aztán egy kicsit tovább szemlélődtünk, a végén pedig már csak csettintettünk. El kellett ismernünk, a művészet (akármi is az) valóban határtalan.
Felszabaditó erejű kinyilatkoztatás, mely akár korokon is átívelhet és sokszor a legváratlanabb kérdéseket szegezheti nekünk. Például, hogy ki más is taníthatna meg bennünket egy nagy koncentrációt, mélységes alázatot igénylő időtöltésre (mint észrevehető, igyekszünk kerülni a profán kifejezést, miszerint sport), melytől gyermekjellemünk időnek előtte megacélosodik. Na ki? Hát persze, Ő!
Az igen tudatos katolikus vásárlókat megcélzó vállalkozás raktárkészletéből mindjárt ki is emelnénk egyet, melynek a valóságban két változata is létezik.
Mint az a képeken is látható, a szoborcsoport Krisztus urunkat ábrázolja, amint épp a hittanóráról érkező vallásos ifjúságot tanítja golfozni. Hát akkor vegyük egy kicsit jobban szemügyre a látnivalókat:
A fenti képen még szinte minden rendben van, egyfajta szakrális révület hatja át az alakok arcát. Jóllehet már itt is feltűnő, hogy Jézus talán a kelleténél jobban keblére, de még inkább ágyékára ölel egy tudásra szomjazó kislányt. Ennél viszont sokkal érdekesebb a lenti kép, ami csak úgy tűnik, mintha ugyanarról a pillanatról szólna. Ennél az elrendezésnél Mi Urunk pozitúrája már egyértelműbb, a kislányt sokkalta erősebben szorítja, ami már csak abból is látszik, hogy a törékeny gyermeki test jobban belesüpped Jézus posztógúnyájába. Ráadásul a korábbiakhoz képest pont oda, középre, a krisztusi aranymetszésbe kényszeríti a kis ártatlanságot. Figyeljük meg a szereplők arckifejezését - Krisztus tekintete először még csak befelé forduló, inkább átszellemült és alázatos; ebből jut el egy előretekintőbb, ugyanakkor élvetegebb arckifejezésig, mely nyilván összefügg az ágyékraszorítás tényével. A kislány arca kezdetben még őszintén örömtelinek hat, később már a mosolya is kényszeredetté válik. Érzésünk szerint ezt követően már tényleg csak az a stádium következhet, amikor a szegény pára bármikor felordíthat: „Ez fáj!” A továbbiakban érdemes egy pillantást vetni a nevető harmadikra is. Az eleinte még érdeklődően nézgelődő kisfiú pajkos mosolya egyszerre tükrözi a megvetést és az irigységet. Mindazonáltal egyértelmű, hogy cinkos voyeaursége mögött ott húzódik az erőszaktevő iránti perverz együttérzése.
Természetesen érdemes rátekinteni a további műremekekre is, melyek egy legendák övezte mesefigura sokoldalúságáról tanúskodnak. Ki gondolta volna, hogy létezik ilyen ember, aki a labdajátékokban legalább annyira otthon van, mint a balettban, vagy épp a síelésben?
Kicsit már unjuk ezt a hülye dumát, hogy mocskos arabok meg ilyenek. Ja, hogy akik ezt hangoztatják, speciel arra gondolnak, mennyire csúnyán is beszélnek ezek a népek… és hogy ezt még fennen hirdetik is.
