Füstbe ment terv

Kísértet járja be Európát (sőt, lassan már az egész világot), egy füstmentes világ rémképe. Erre figyelmeztetett a minap a Dohányzás Elleni Világnap is.

Víziónk a következő: cserbenhagyott emberek, kizsigerelt testek vánszorognak céltalanul a szmoglepte utcákon. Annak idején könnyűszerrel rászoktak, most jól kitolt velük az élet. Sokat szenvedett passzív dohányosok személyes sértettségük okán késeiket fenik. Az egyetlen járható út a kitaszítás és a megbélyegzés marad.

És akkor mi azt kérdezzük - mi ez, ha nem hátrányos megkülönböztetés? Különösen aktuális felvetés ez olyan korban, amikor "A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen." hangzatos szólamaival egy diszkrimináció-ellenes vándorcirkusz járja be Európát. Mit kellene tennünk, talán követni az ír példát, ahol a kocsmatöltelékek sörrel és cigivel a kezükben állnak a pubok ajtajában - egy hörpintés a küszöbön innen, egy slukk a küszöbön túl. Tényleg ezt akarjátok?

Egyenlő esélyek mindenkinek – azt mi is tudjuk, hogy ez az elv sosem érvényesült. Mostanáig a pofánkba füstöltek, itt az ideje, hogy revansot vegyünk. A várható következményeket illetően azonban egészen furcsa gondolatok gyötörnek. Távolról arra emlékeztet ez bennünket, mint amikor a II. világháború utáni Lengyelországban a börtönök és kommunista koncentrációs táborok (ahol egyébként német civilleket gyűjtöttek össze) vezetői posztjára a korábban üldözött zsidók közül válogatták ki a felelősségteljes munkára alkalmas alanyokat. A bosszú elég nagy úr, így nem is lehetett kétséges, hogy mi várt a táborlakókra. A módszerek adottak voltak, csak a sértettség révén egyedi ízvilággal lettek megspékelve. Most hát a társadalomra eleddig oly veszélyes bagósokra is az fog várni, hogy válogatott kínok között nyilvánosan véreztessük ki őket!(?)