<

Hosszas viták, egymásnak feszülések, érvek és ellenérvek ütköztetése, meg persze nem kevés italozgatás után úgy döntöttünk, egy kicsit újjászervezzük magunkat. Nem feltétlenül jelent ez radikális megújulást, de persze ki tudja. Az is lehet, hogy helyet változtatunk.

Szóval hadd ne mondjunk semmi biztosat, de azt legalább ezerrel...

PPP

Nem, a fenti címben még véletlenül sem a mára már intézményesült popkultúrális megmondó mail, a Subbacultcha elhíresült ("Pop, pina, pálinka") jelmondatát kívánjuk replikázni, imígyen rövidített formában. Inkább egy hasonlóan beteg projektre hívnánk fel a figyelmet, amihez mindössze 5 ember, 6 óra hossza, 203 méter papír, 271 db becsomagolásra szánt tárgy és 2135 svéd korona kellett. No meg egy olyan idióta, aki ennek az öt lökött embernek egy hétre kölcsönadta a tetves lakását, míg ő New Yorkban tartózkodott.
Ejnye Jákob, ennyire hülye nem lehettél!

Keresztrejtvény

Péntek 13.

Van ez a kereszténységhéz jó néhány szálon kötődő baromság, hogyaszongya a Péntek 13. a babona szerint egyenlő a szerencsétlenséggel. Aztán vannak, akik az ellenkezőjét állítják, vagy éppenséggel magyarázatok sorát gyártják le. Jobb érzésű emberek, mint a batyugyáros testvérpár, ehelyett inkább egy brandet építettek fel.

Valójában ezen a napon semmi különöset nem kell tennünk. Esetleg egy kicsit elvonulnunk, figyelve az elemeket. A világról meg - pláne az ilyenekről - tudomást sem kell vennünk.

we are tomorrow's dead

Jobban kellett volna figyelnünk. A Maharishi-hatás, egy nagyobbacska jógarepülő csoport talán segíthetett volna, ahogy annak idején is (?) Persze nyilván csak akkor, ha a Transzcendentális Meditációban és a TM-Szidhi programban résztvevõk együtt, egy helyen gyakorolták volna a technikát, és számuk elérte volna a lakosság 1 %-ának a négyzetgyökét.

Egy éve, hogy kirobbant a 34 napos izraeli-libanoni háború, melyet a vérfürdő végeztével mindkét egymásnak feszülő fél a maga módján győzelemként könyvelt el. De hát isten sem rest, cserébe a párhuzamos lódításokért a büntetés sem maradhatott el. A valós győztesnek az „„„igazságos háború”””-ban aratott győzelméért cserébe felelősségre vonásokat, kisebb belpolitikai válságot kellett átvészelnie. Nem volt kegyelem a másik oldalon sem, hiszen az erkölcsi győztesnek (igazándiból a valós vesztesnek) a nagyívű kijelentése jutalmául az infrastruktúrája és gazdasága közel teljes lenullázását, lakossága szétszéledését, a későbbiekben pedig kormányválságot kellett elszenvednie.

Angyalnak nem gondolnánk senkit ebben a bonyolult helyzetben, akármennyire is jó fejnek tűnhet Isten pártja a maga szociális hálójával és a különös érzékenységre valló foglalkoztatás politikájával, no meg a baalbeki trafikokban kapható encsembencsemjeivel, a párt logójával sormintázott mobil nyakpántokkal, mobil övtáskákkal, mozgalmi indulókat tartalmazó cédékkel, pólókkal.

Mi most a magunk módjánk kívánnánk visszamenni az időben, amihez Mazen Kerbaj, a libanoni improvizatív és experimentális zenei színtér meghatározó alakjának munkáit hívtuk segítségül. Trombitás, festő, karikatúrista, aki az egy évvel ezelőtti légitámadások közepette, az izraeli légierő bombáinak, s az azok hatására beinduló autóriasztók kíséretében, lakása erkélyén adta elő rögtönzését.
Egy várost siratott, melyet több ezer (egyesek szerint öt ezer) éves története során sikerült hétszer (illetve most már akkor nyolcszor) szarrá rombolnia az elemeknek vagy épp a betolakodóknak, majd - legalábbis eleddig - sikerült mindig újjá is építeni.

Hát mit is mondhatnánk erre? Talán egy kérdéssel válaszolnánk: Mi újság Gilád Salittal?

Üveges tekintet

Éljen, végre nekünk is lesz egy trendi kultúrális komplexumunk! Olyan üveges, acélos, a régi közraktár épületekre rápottyantott bálnaszerűség. Vagy valami olyasmi… Az persze, hogy ki mit lát bele, csak bízzák ránk - bálnát vagy épp bálnaspermát?

Azért nem teljesen előzmény nélküli ez sem. Tudjuk, hogy kicsiny hazánkból nem kell oly messzire utaznunk, hogy Labancföld egykori kultúrfővárosában épp kettő ehhez hasonlót is találjunk. Mind a Kunsthaus Graz skótdudaszerű épülete, mind a Mur folyóra vízionált, majd aztán a valóságban is rágyógyított rácsszerkezetű acél kagylóhéj 2003-ban készült el, azóta is a város jelképei közt emlegetik őket.

Épül hát nékünk, kurucoknak is egy centum, ahol szellemünk majdan méltó körülmények között pallérozódhat. Mondjuk a kulturális arculat kialakításánál jó érzésű ember eleve nem gondolkodhatna a Geszti-kommuna agyszüleményeiben, de hát ez van. Nálunk az ember „Itthon Otthon Van!”, meglepetés nem nagyon érheti. Oké, ne legyünk rossz a májunk, biztos nagyon kreatívra fog sikeredni a létesítmény szlogenje, véletlenül sem lesz erőltetett, tán még meg is éneklik, ha nem vigyázunk. Jaj, már előre félünk tőle.

Az meg már tényleg csak a véletlen műve lehet, hogy a fentebb hivatkozott Index oldalon olykor egy másik üvegpalota képe is feltűnik. Szóval van itt már minden, lassan nézni is tereh - bálna, kagyló, csiga meg gúla. Kár, hogy mi ódivatúak vagyunk, kedvencünk a bécsi Pálmaház műintézménye (1., 2., 3.) a maga külsőjével, belsőjével, felhozatalával.

Béke veletek

Kezdetben vala a KENYÉ… Azt gondolnánk, hogy az alapvető szükségletek megteremtésénél is, hasonlóan sok minden máshoz, ugyanúgy a fokozatosság elvét kell követni. De úgy tűnik mégsem, a lépésközök vélhetően egyre nagyobbak lesznek. Kicsiny ujjunk első ujjpercét nyújtottuk, most meg már tőből cibálnák le, mi több csonkolnák karunkat. A folytatás most még csak SZALÁM… (az arab áthallás egyelőre még nyitott kérdés), de ki tudja, ha ilyen iramban megy tovább a tarhálás, hamarosan a következő üzenetek is feltünhetnek a plakátokon:
KAVIÁ… , PEZSG…
Az ám, a szalámi és a kenyér közé vajon mi kerül, csak nem vékonyra szelt pármai sonka?
Az már csak egy távoli víziónk, hogy ezt követően az alapítvány már nem csak étkeztet, hanem általános közérzet javító programokat indít. Így előbb-utóbb el is juthat a „Laptopot az éhezőknek”, „PlayStationt a szegényeknek”, „iPodot a rászorulóknak”, s ehhez hasonló üzenetekig.