Helyváltoztatás

Úgy tűnik, új otthonra leltünk. Eltávoztunk... ide:

http://gezus.blog.hu

<

Hosszas viták, egymásnak feszülések, érvek és ellenérvek ütköztetése, meg persze nem kevés italozgatás után úgy döntöttünk, egy kicsit újjászervezzük magunkat. Nem feltétlenül jelent ez radikális megújulást, de persze ki tudja. Az is lehet, hogy helyet változtatunk.

Szóval hadd ne mondjunk semmi biztosat, de azt legalább ezerrel...

PPP

Nem, a fenti címben még véletlenül sem a mára már intézményesült popkultúrális megmondó mail, a Subbacultcha elhíresült ("Pop, pina, pálinka") jelmondatát kívánjuk replikázni, imígyen rövidített formában. Inkább egy hasonlóan beteg projektre hívnánk fel a figyelmet, amihez mindössze 5 ember, 6 óra hossza, 203 méter papír, 271 db becsomagolásra szánt tárgy és 2135 svéd korona kellett. No meg egy olyan idióta, aki ennek az öt lökött embernek egy hétre kölcsönadta a tetves lakását, míg ő New Yorkban tartózkodott.
Ejnye Jákob, ennyire hülye nem lehettél!

Keresztrejtvény

Péntek 13.

Van ez a kereszténységhéz jó néhány szálon kötődő baromság, hogyaszongya a Péntek 13. a babona szerint egyenlő a szerencsétlenséggel. Aztán vannak, akik az ellenkezőjét állítják, vagy éppenséggel magyarázatok sorát gyártják le. Jobb érzésű emberek, mint a batyugyáros testvérpár, ehelyett inkább egy brandet építettek fel.

Valójában ezen a napon semmi különöset nem kell tennünk. Esetleg egy kicsit elvonulnunk, figyelve az elemeket. A világról meg - pláne az ilyenekről - tudomást sem kell vennünk.

we are tomorrow's dead

Jobban kellett volna figyelnünk. A Maharishi-hatás, egy nagyobbacska jógarepülő csoport talán segíthetett volna, ahogy annak idején is (?) Persze nyilván csak akkor, ha a Transzcendentális Meditációban és a TM-Szidhi programban résztvevõk együtt, egy helyen gyakorolták volna a technikát, és számuk elérte volna a lakosság 1 %-ának a négyzetgyökét.

Egy éve, hogy kirobbant a 34 napos izraeli-libanoni háború, melyet a vérfürdő végeztével mindkét egymásnak feszülő fél a maga módján győzelemként könyvelt el. De hát isten sem rest, cserébe a párhuzamos lódításokért a büntetés sem maradhatott el. A valós győztesnek az „„„igazságos háború”””-ban aratott győzelméért cserébe felelősségre vonásokat, kisebb belpolitikai válságot kellett átvészelnie. Nem volt kegyelem a másik oldalon sem, hiszen az erkölcsi győztesnek (igazándiból a valós vesztesnek) a nagyívű kijelentése jutalmául az infrastruktúrája és gazdasága közel teljes lenullázását, lakossága szétszéledését, a későbbiekben pedig kormányválságot kellett elszenvednie.

Angyalnak nem gondolnánk senkit ebben a bonyolult helyzetben, akármennyire is jó fejnek tűnhet Isten pártja a maga szociális hálójával és a különös érzékenységre valló foglalkoztatás politikájával, no meg a baalbeki trafikokban kapható encsembencsemjeivel, a párt logójával sormintázott mobil nyakpántokkal, mobil övtáskákkal, mozgalmi indulókat tartalmazó cédékkel, pólókkal.

Mi most a magunk módjánk kívánnánk visszamenni az időben, amihez Mazen Kerbaj, a libanoni improvizatív és experimentális zenei színtér meghatározó alakjának munkáit hívtuk segítségül. Trombitás, festő, karikatúrista, aki az egy évvel ezelőtti légitámadások közepette, az izraeli légierő bombáinak, s az azok hatására beinduló autóriasztók kíséretében, lakása erkélyén adta elő rögtönzését.
Egy várost siratott, melyet több ezer (egyesek szerint öt ezer) éves története során sikerült hétszer (illetve most már akkor nyolcszor) szarrá rombolnia az elemeknek vagy épp a betolakodóknak, majd - legalábbis eleddig - sikerült mindig újjá is építeni.

Hát mit is mondhatnánk erre? Talán egy kérdéssel válaszolnánk: Mi újság Gilád Salittal?

Üveges tekintet

Éljen, végre nekünk is lesz egy trendi kultúrális komplexumunk! Olyan üveges, acélos, a régi közraktár épületekre rápottyantott bálnaszerűség. Vagy valami olyasmi… Az persze, hogy ki mit lát bele, csak bízzák ránk - bálnát vagy épp bálnaspermát?

Azért nem teljesen előzmény nélküli ez sem. Tudjuk, hogy kicsiny hazánkból nem kell oly messzire utaznunk, hogy Labancföld egykori kultúrfővárosában épp kettő ehhez hasonlót is találjunk. Mind a Kunsthaus Graz skótdudaszerű épülete, mind a Mur folyóra vízionált, majd aztán a valóságban is rágyógyított rácsszerkezetű acél kagylóhéj 2003-ban készült el, azóta is a város jelképei közt emlegetik őket.

Épül hát nékünk, kurucoknak is egy centum, ahol szellemünk majdan méltó körülmények között pallérozódhat. Mondjuk a kulturális arculat kialakításánál jó érzésű ember eleve nem gondolkodhatna a Geszti-kommuna agyszüleményeiben, de hát ez van. Nálunk az ember „Itthon Otthon Van!”, meglepetés nem nagyon érheti. Oké, ne legyünk rossz a májunk, biztos nagyon kreatívra fog sikeredni a létesítmény szlogenje, véletlenül sem lesz erőltetett, tán még meg is éneklik, ha nem vigyázunk. Jaj, már előre félünk tőle.

Az meg már tényleg csak a véletlen műve lehet, hogy a fentebb hivatkozott Index oldalon olykor egy másik üvegpalota képe is feltűnik. Szóval van itt már minden, lassan nézni is tereh - bálna, kagyló, csiga meg gúla. Kár, hogy mi ódivatúak vagyunk, kedvencünk a bécsi Pálmaház műintézménye (1., 2., 3.) a maga külsőjével, belsőjével, felhozatalával.

Béke veletek

Kezdetben vala a KENYÉ… Azt gondolnánk, hogy az alapvető szükségletek megteremtésénél is, hasonlóan sok minden máshoz, ugyanúgy a fokozatosság elvét kell követni. De úgy tűnik mégsem, a lépésközök vélhetően egyre nagyobbak lesznek. Kicsiny ujjunk első ujjpercét nyújtottuk, most meg már tőből cibálnák le, mi több csonkolnák karunkat. A folytatás most még csak SZALÁM… (az arab áthallás egyelőre még nyitott kérdés), de ki tudja, ha ilyen iramban megy tovább a tarhálás, hamarosan a következő üzenetek is feltünhetnek a plakátokon:
KAVIÁ… , PEZSG…
Az ám, a szalámi és a kenyér közé vajon mi kerül, csak nem vékonyra szelt pármai sonka?
Az már csak egy távoli víziónk, hogy ezt követően az alapítvány már nem csak étkeztet, hanem általános közérzet javító programokat indít. Így előbb-utóbb el is juthat a „Laptopot az éhezőknek”, „PlayStationt a szegényeknek”, „iPodot a rászorulóknak”, s ehhez hasonló üzenetekig.

Előítéletek forrása

Kicsit már unjuk ezt a hülye dumát, hogy mocskos arabok meg ilyenek. Ja, hogy akik ezt hangoztatják, speciel arra gondolnak, mennyire csúnyán is beszélnek ezek a népek… és hogy ezt még fennen hirdetik is.
Aleppoban találtunk rá egy gyöngyszemre, az arab ékesszólás egyik legremekebb példájára. Tudjuk, létezett a magyar kapcsolat Murat pasa, Aleppo egykori kormányzója személyében, de azért nem hinnénk, hogy egészen addig kellene visszanyúlnunk.
Egy biztos, erről nekünk egy ósdi vicc jutott eszünkbe:

- Mi a közös Bem apó spermájában és Kudlik Júliában?
- ... ??? ...
- Mindkettő bemondó.

A szakma csúcsa

A magunk részéről nagyon értékeljük, ha végre egyszer már nemcsak key account manager, vagy sales representative álláshirdetések jelennek meg a sajtóban. Sőt, mi aztán mindig örömmel vesszük a kihívást. S ha már minden kötél szakad és a patológián végképp nincs betöltésre váró nyugdíjas állás, akkor felettébb díjazzuk az izgalmas, egzotikus és ezzel együtt is embert próbáló munkaköröket. Erre egy jó példa a soha nem unatkozó hamvasztómesteri élethivatás.
Akit érdekelnek az effajta megmérettetések és nem rest utánajárni, annak előzetesen néhány instrukció. Állítólag a felvételi elbeszélgetés során mindenféleképpen várható egy kérdés A hullaégető című örökérvényű ismertségéről, erre tehát nem árt készülni. Persze arra is volt már példa, hogy egy elszánt jelöltet kimondottan a könyvből készített film képsoraiból vizsgáztattak, s amikor a felek egy-egy meghatározó jelenetet teljesen kiveséztek, a végén elégedetten dőltek hátra, megjegyezve: "Istenem, de csodálatos film is volt!"

5th Ward Boyz feat. Willie D (of Geto Boys)

A hét műtárgya - Jézus a pedofíl

Tudjuk, lassan se szeri, se száma a vallási köntösbe bújtatott dísztárgyaknak, anakronisztikus megoldásoktól hemzsegő lakberendezési tárgyaknak. Most mégis rá kell irányítsuk a figyelmet néhány e témakörből kibányászott gyöngyszemre.

Amikor rátaláltunk erre, az egyébként csodaszép szoborsorozatra, mindannyian megdöbbentünk, aztán egy kicsit tovább szemlélődtünk, a végén pedig már csak csettintettünk. El kellett ismernünk, a művészet (akármi is az) valóban határtalan.

Felszabaditó erejű kinyilatkoztatás, mely akár korokon is átívelhet és sokszor a legváratlanabb kérdéseket szegezheti nekünk. Például, hogy ki más is taníthatna meg bennünket egy nagy koncentrációt, mélységes alázatot igénylő időtöltésre (mint észrevehető, igyekszünk kerülni a profán kifejezést, miszerint sport), melytől gyermekjellemünk időnek előtte megacélosodik. Na ki? Hát persze, Ő!

Az igen tudatos katolikus vásárlókat megcélzó vállalkozás raktárkészletéből mindjárt ki is emelnénk egyet, melynek a valóságban két változata is létezik.

Mint az a képeken is látható, a szoborcsoport Krisztus urunkat ábrázolja, amint épp a hittanóráról érkező vallásos ifjúságot tanítja golfozni. Hát akkor vegyük egy kicsit jobban szemügyre a látnivalókat:

A fenti képen még szinte minden rendben van, egyfajta szakrális révület hatja át az alakok arcát. Jóllehet már itt is feltűnő, hogy Jézus talán a kelleténél jobban keblére, de még inkább ágyékára ölel egy tudásra szomjazó kislányt. Ennél viszont sokkal érdekesebb a lenti kép, ami csak úgy tűnik, mintha ugyanarról a pillanatról szólna. Ennél az elrendezésnél Mi Urunk pozitúrája már egyértelműbb, a kislányt sokkalta erősebben szorítja, ami már csak abból is látszik, hogy a törékeny gyermeki test jobban belesüpped Jézus posztógúnyájába. Ráadásul a korábbiakhoz képest pont oda, középre, a krisztusi aranymetszésbe kényszeríti a kis ártatlanságot. Figyeljük meg a szereplők arckifejezését - Krisztus tekintete először még csak befelé forduló, inkább átszellemült és alázatos; ebből jut el egy előretekintőbb, ugyanakkor élvetegebb arckifejezésig, mely nyilván összefügg az ágyékraszorítás tényével. A kislány arca kezdetben még őszintén örömtelinek hat, később már a mosolya is kényszeredetté válik. Érzésünk szerint ezt követően már tényleg csak az a stádium következhet, amikor a szegény pára bármikor felordíthat: „Ez fáj!” A továbbiakban érdemes egy pillantást vetni a nevető harmadikra is. Az eleinte még érdeklődően nézgelődő kisfiú pajkos mosolya egyszerre tükrözi a megvetést és az irigységet. Mindazonáltal egyértelmű, hogy cinkos voyeaursége mögött ott húzódik az erőszaktevő iránti perverz együttérzése.

Természetesen érdemes rátekinteni a további műremekekre is, melyek egy legendák övezte mesefigura sokoldalúságáról tanúskodnak. Ki gondolta volna, hogy létezik ilyen ember, aki a labdajátékokban legalább annyira otthon van, mint a balettban, vagy épp a síelésben?

Interaktív kacat

Újabb japán őrület: Keverjük a tánclépéseket és a hangot együtt! S ha tetszik rögzítsük, majd küldjük el ismerősünknek! >>>

Macskabajusz

Végre előkerült az elbujdokolt jószág, a 35 éve készült hetero-hardcore pornóklasszikus üdvöskéjének, Linda Lovelacenek kis házikedvence. Az Adolf Hitler névre keresztelt kis dög nevét a mindenki számára észlelhető hasonlóság okán kapta. Mára azonban, mintha csak valami küldetéstudat - vagy mifene - vezérelné, kezd rászolgálni nevére.
A kis szőrös időközben nagykorúvá vált. Egyelőre ugyan csak fehérben és feketében látja környezetét, így a benne rejlő dolgokat is, de hát lehet, hogy így tanították. Mindemellett kitűnően érzékeli az őt körülvevő világot, könnyedén meglátja benne a szépséget, no meg a mocskot is. Nagyjából ez a két véglet, amire bekódolták. Ugyanakkor intelligens állatról lévén szó, tud disztingválni is. Persze kivételes látása és hallása azért lehetővé teszi, hogy kiválassza a köztünk rejlő selejtet. Gyakran él is ezen istenadta képességével... Éljen is soká!

†?

A Gyászközleményeknél szétnyitott újság fölött krumplit pucolni, az vajon kegyeletsértő?

Megtaláltuk...

Latba vetettünk minden elképzelhetőt. Megmozgattuk kapcsolatainkat. Telefonálgattunk és emaileket küldözgettünk mindenkinek, akit a témában kompetensnek éreztünk, vagy mert épp zsarolható volt. Befutottak sajnos önjelölt szenzációhajhászok "ajánlatai" is.
Aztán végül csak sikerült. Mi, és itt muszáj a többes számot kihangsúlyoznunk, valóban megtaláltuk Bushie karóráját. Először csak bámultunk, nem hittünk a szemünknek. Próbálgattuk az írásjeleket valahogy kiolvasni. Aztán összeállt a kép...

Elveszett...

Tényleg beteg a világ, egy penész borította planéta.
Csak diktátoroknak és tömeggyilkosoknak (a kettő sokszor ugyanaz) kijáró üdvrivalgással fogadták a népek az amerikai elnököt, midőn ellátogatott a szkipetárok földjére. Többszörösen fura ez az szitu. Egyrészt mindez egy európai muszlim országban történt. Másrészt Bushiet máshol általában rendre tüntetések várják, itt viszont a tiszteletére összegyűlt tömeg, a sasok fiai örömükben majd szétszedték a mára az idiótizmus csúcsára jutott világcsendőr-parancsnokot. Ezen aztán rendesen meg is hatódott, olyannyira, hogy a tömegben feloldódó államférfi önkívületében még a Koszovó-petárdát is bedobta.

Aztán alábbhagyván a hév, ugyanez az embercsoport, legalábbis közülük egy valaki jól ellopta Bushie karóráját. A hírt azóta ugyan megcáfolták (józanul belegondolva mi mást is tehettek volna), de mi nem hiszünk nekik. Az albán egy büszke és ügyes nép. A világtörténelem ugyan szétszivatta őket barbárokkal, 400 év török uralommal, olaszokkal, kommunistákkal és Enver Hodzsával, de még mindig talpon vannak.

Ne feledjük, ők azok, akik ablak nélküli házak sötét szobáiban nőttek fel. Ráadásul a fabölcsőben nevelkedő albán csecsemőket egy éves korukig le is kötözték. Mindössze a fürdetés idejére lazítottak kicsit a béklyón. Játékszer, egyéb paraszt(gyerek)vakító dolgok nem voltak. Volt viszont helyette túláradó szeretet és odafigyelés. Majd a „felszabadításukat” követően az elmaradott mozgású gyermekek viszonylag hamar megtanulták a repertoárjukból addig hiányzó mozdulatokat is. Mindezek ellenére, vagy talán épp ezért az érzelmi és szociális életük jóval fejlettebb volt, mint nyugati társaiké. Nos hát, ez az a szívós nép, aki később vasbeton bunkerekben szocializálódott, tehát ismeri a dörgést. Ha egy jó alkalom adódik, pillanatok alatt kell döntenie. Így történt...

Jázmin és olajbogyó

Életmód-tanácsadás

"...már nem láthatók (tapinthatók vagy szagolhatók) körülöttünk a világ fizikai létezésének bizonyítékai. Az építészetünk szimbolikus lett, absztrakt gondolatok megnyilvánulásaiba (autók, lakások, irodák, iskolák) zártuk magunkat, információkkal kapcsolatos, azokat szolgáló állásokban dolgozunk, a magunk szerény módján azon munkálkodunk, hogy a jómód testetlen szimbólumait tologassuk, helyezzük el a Tőke absztrakt rácsai körül, szabadidőnket jórészt inkább a médiával, mintsem az igazi, anyagi világból szerzett konkrét tapasztalatokkal töltjük ki. Az anyagi világ számunkra már leginkább a katasztrófát jelképezi, jó példa erre a viharokra és hurrikánokra való megdöbbentően hisztérikus reagálás (annak bizonyítékául, hogy nem tudtuk teljesen "leigázni a Természetet"), újpuritán félelmünk és irtózásunk a szexuális másságtól vagy a steril, fűszerezetlen, denaturált (szinte absztrakt) ételek kedvelése. Ám mindezek ellenére sem képes ez az "első világbeli" gazdaság teljesen önellátó lenni. Az ómódi, anyagi javak termelését biztosító nehézkes, irdatlanul bonyolult struktúrában elfoglalt pozíciójától (a piramis csúcsa) függ. Mexikói farmerek termesztik és csomagolják számunkra a "természetes" ételt, hogy mi a tőzsdének, a biztosítónak, a törvénykezésnek, a komputereknek, a videojátékoknak szentelhessük időnket. Tajvani rabszolgamunkások készítik a chipeket a számítógépeinkbe. A Közel-Keleten a mi bűneink miatt szenvednek és halnak meg. Élet? Ugyan! Azt majd a szolgálóink élik helyettünk. Nincs életünk, csak "életstílusunk" - az élet absztrakciója, az árucikkek szentséges jelképrendszerére alapozva, a sztár-papság által felszentelve, celebrálva, nekünk közvetítve - sztárok - életnagyságúnál is nagyobb absztrakciók, értékeink kényurai, álmaink megtestesítői, média-archetípusok; vagy inkább a média-monarchák jobb kifejezés lenne. Természetesen ez a Baudrillard-i ellen-utópia nem létezik - egyelőre még. Mégis meglepő, ha figyelembe vesszük, hány olyan radikális van, aki ezt tartja elérendő célnak, legalábbis addig, amíg "információs forradalom" vagy valami hasonlóan lelkesítő névvel illetjük..." (részlet Hakim Bey: Az információs háború című írásából)

Cherchez la femme

A vidék idei első hús- és szilikonvására mára minden eddiginél mélyebb szintre süllyedt. A kipirult ánuszok, pattanásos farpofák mellé ezévben végképp felsorakoznak az elrajzolt idomok is. Aki pedig mindezt szállítja nekünk, Sabrina Sabrok.

Ehhez képest már tényleg csak felüdülés lehet Laurie Anderson budapesti fellépése. Csak azt tudnánk, mit mondhat még nekünk ez a nyugdíjas vénasszony. Vagy netán 12 éve, akkori itt tartózkodása alkalmával valamit elfelejtett kimondani... Persze ne legyünk teljesen igazságtalanok, volt neki érdekes korszaka is:

O Superman, O Judge, O Mom and Dad..., ha nincs is már szeretet, még mindig megvan az igazságosság, és ha nincs is már meg az igazságosság, még mindig megvan az erõszak, és ha már erõszak sincsen, még megvan a Mama. Halló Mama! Tehát végy a karjaidba, Mama, a hosszú karjaidba, az automatikus karjaidba, az elektronikus karjaidba, a petrolkémiai karjaidba, a katonai karjaidba...

Napi magyar

Most pedig emlékezzünk a megboldogult magyar fanzine korszakra! Ma vajon milyen a fogadtatása egy ilyen "többszörös múlt időnek"?

Nagyotmondás

A mai Nap-keltében hangzott el az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium közigazgatási államtitkárától, dr. Kondorosi Ferenctől: „ a rendőr az állam nevében gyakorol erőszakot.”

Nekünk akkor csak most esett le... Eszerint, amikor rendőrök erőszakolnak meg egy nőt, akkor azt az állam nevében teszik? Magyarán amikor az állami erőszakszervezet minden szinten kibaszik velünk, az még csak az előjáték volna, mert utána még meg is fognak baszni…?

حرب الأيام الستة

Ma 40 éve kezdődött el Kelet és Nyugat fegyvereinek egyik (s utána még mennyi?) csörtéje, mely széles e világon hatnapos háborúként híresült el. Akár arra is lehetne ez egy jó példa, miként verik nagyhatalmak más farkával a csalánt, bár a helyzet ennél jóval bonyolultabb. Egy újabb, mostanság napvilágot látott teória szerint a Szovjetunió provokálta ki az 1967-es hatnapos háborút, ám a kizárólagos igazságoknak beállított lokális verziók és találgatások száma, ha nem is végtelen, akad belőlük épp elég >>>

Reklám, te mosolygó hulla

"Most utoljára Szakácsi Sándor magyarhangjával" - hirdeti a népszerű sorozatot a tévécsatorna előzetese. Ez aztán igen! A szinkronhang életében nem kapott ekkora figyelmet, mint ezzel a kétes értékű bejelentéssel. De talán nem is magával a mondattal van baj, mint inkább velünk. Merthogy akkor ez most a minőség záloga volna, hogy Dr. H-t Sándorunk szinkronizálta? Ha igen, akkor néhány hónapja miért temettük el olyan gyorsan, miért nem húztunk le róla is minden létező bőrt, mint tettük ezt Kaszás Attilával. Ha viszont ez nem a minőségről szól, csak arról, hogy egy, már eltávozott honfitársunkkal reklámozzunk egy sorozatot, akkor semmiben nem különbözünk Oliviero Toscanitól. Legalábbis látszatra. Halottakkal, az átlagember ingerküszöbét meghaladó, provokatív kijelentésekkel, képekkel eladni valamit, az most akkor menő dolog? Na de tényleg, már csak így megy? Mi jöhet még ezután? "Kalifornia: A halál nem utazik egyedül - David Duchovny, az X-akták Mulder ügynöke egy nem mindennapi krimiben most először Csonka Pici megrázó erejű magyarhangjával."

Füstbe ment terv

Kísértet járja be Európát (sőt, lassan már az egész világot), egy füstmentes világ rémképe. Erre figyelmeztetett a minap a Dohányzás Elleni Világnap is.

Víziónk a következő: cserbenhagyott emberek, kizsigerelt testek vánszorognak céltalanul a szmoglepte utcákon. Annak idején könnyűszerrel rászoktak, most jól kitolt velük az élet. Sokat szenvedett passzív dohányosok személyes sértettségük okán késeiket fenik. Az egyetlen járható út a kitaszítás és a megbélyegzés marad.

És akkor mi azt kérdezzük - mi ez, ha nem hátrányos megkülönböztetés? Különösen aktuális felvetés ez olyan korban, amikor "A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen." hangzatos szólamaival egy diszkrimináció-ellenes vándorcirkusz járja be Európát. Mit kellene tennünk, talán követni az ír példát, ahol a kocsmatöltelékek sörrel és cigivel a kezükben állnak a pubok ajtajában - egy hörpintés a küszöbön innen, egy slukk a küszöbön túl. Tényleg ezt akarjátok?

Egyenlő esélyek mindenkinek – azt mi is tudjuk, hogy ez az elv sosem érvényesült. Mostanáig a pofánkba füstöltek, itt az ideje, hogy revansot vegyünk. A várható következményeket illetően azonban egészen furcsa gondolatok gyötörnek. Távolról arra emlékeztet ez bennünket, mint amikor a II. világháború utáni Lengyelországban a börtönök és kommunista koncentrációs táborok (ahol egyébként német civilleket gyűjtöttek össze) vezetői posztjára a korábban üldözött zsidók közül válogatták ki a felelősségteljes munkára alkalmas alanyokat. A bosszú elég nagy úr, így nem is lehetett kétséges, hogy mi várt a táborlakókra. A módszerek adottak voltak, csak a sértettség révén egyedi ízvilággal lettek megspékelve. Most hát a társadalomra eleddig oly veszélyes bagósokra is az fog várni, hogy válogatott kínok között nyilvánosan véreztessük ki őket!(?)

Megint lemaradtunk

Nagyon úgy fest, hogy a világ figyelmét mégsem a magyarok fogják lekötni. Vagy inkább így helyesbítenénk: még mindig nem... Valahogy talán a Kárpát-medencével, esetleg a magyar virtussal magyarázható, de úgy tűnik, félnek tőlünk, nem mernek kultúrális szempontból kiaknázni. Szépen körbe járják hazánk határait, aztán inkább maradnak a Balkánon (nem győzzük hangsúlyozni, hogy a Balkán jó hely, bármit is jelentsen). A volt Jugoszlávia kultúrája már kezdi magát beenni a nyugati köztudatba, most jöhet Románia.

Hogy most ez honnan is jön... ? Az elektro-disco-punk (jóllehet a címkézés hasztalan) vonalon mozgó, manapság az egyik legzseniálisabb "analóg partizené"-t játszó angol duó és remixpáros, a Simian Mobile Disco új klipjét Romániában forgatta. Tudjuk, a kamera értő kezekbe került, na de mégis valljuk be: a cigány környezet nagyon jót tett a zenének.

adat.mp3

Hogy egyesek mire képesek? A magunkfajta sokat látott emberek is csak néznek ki a fejükből... Muszáj lesz hát idézni: "Üzleti filozófiánk középpontjában Ön áll – az ügyfél. Hisszük és valljuk, hogy az ügyfél fontosabb annál, hogy a legkisebb mértékben is elhanyagoljuk". De ez még jobb: "Ígérjük, rövid időn belül költséghatékony megoldást fogunk találni igényeire". Nos, ha ez igaz, akkor nem véletlen, hogy az elsőre talán furcsának tűnő adatokat egyesek a céges oldalukon tárolják, s a vele való bánásmódra még a könyvtár nevében is felhívják a figyelmet. A legjobb persze mégiscsak az a könyvtáruk, melynek neve is végtelenül személyes, mi több, szívhez szóló. A meglepetés pedig igazán szép gesztus, pláne ha az a valamikori Dead Can Dance énekesnőjének, Lisa Gerrardnak egy lemeze.

Mások meg úgy tűnik hiába is dolgoznak a pénzügy területén, modellezik a monetáris piacot, a szigorú irányelvek betartása azért náluk sem terjed ki mindenre. Mondhatnánk fittyet hánynak a lemeziparra és publikus felületen terjesztik az igét. Ezek után már csak egy a kérdésünk: - Kedves Zsoltikám, ott a BKÁE Pénzügyi Intézetnél, milyen időpontban kereshetnek fel a pénzéhes lemezcégek képviselői a véresszájú szerzői jogvédőkkel karöltve?

Aranyköpet

„Nem azért áll fel egy projekt, hogy nekem jó legyen.” - vezetői szintű kijelentés a magyar távközlési szektorból. A mondat az egyik meghatározó piaci szereplőnél zajló integráció kapcsán hangzott el.

Karrier

Jó azt tudni, hogy vannak még olyan munkáltatók, akik nem támasztanak teljesíthetetlen követeleményeket leendő munkavállalóikkal szemben. Például ilyen ("valamilyen") papírja gyakorlatilag mindenkinek lehet, több okból kifolyólag is. Vagy mert volt olyan hülye, hogy évekig a padot nyomta egy papírfecniért, vagy mert rafináltan, jóllehet túlértékelten megvásárolta azt, vagy mert ügyesen előállította, letöltötte azt mindazok kedvéért, akik majd egyszer ezt kérik tőle afféle belépőként.

!!!

!!! (Chk Chk Chk) - Must Be The Moon

Ilyen és ehhez hasonló házibulikat már tényleg csak kívánni lehet...

Teljesen normális őrület

Az emberi elme szinte határtalan, de legalábbis sok mindenre (más szóval bármire) képes. Agyszülemények sora bizonygatja ezt évezredek óta, sokszor elég meggyőzően. Azonban a múlt század ebben is változást hozott, a XX. századi találmányok legnagyobb része már elsősorban katonai találmány volt. Viszont amint bevált (de ha nem, akkor is) fel is szippantotta a tömegipar.

Ilyen volt sok egyéb mellett a Coca-Cola is. Tudvalevő, hogy ez az egyennedű az amerikai katonaságnál hadtáp termék volt, de mind a mai napig hadi ellátmányozási védőital. Bevonult az "egyetemes értékek" közé, amint azt az amerikaiak teóriaája is bizonyítja. A Coca-Cola ma egyfajta fokmérője a civilizációnak. Ahol kapható, ott már lehet civilizációról beszélni, az összes többi hely (ilyen már gyakorlatilag nem létezik) meg nyilván csak valami ósdi vidék lehet, kár a szóra. Ilyen szempontból Etiópia jó hely, aggodalomra semmi ok.

------------------------------

Egy másik általános egyenértékes a múlt századvégről a nálunk csak Flair székként elhíresült műanyagcsoda. Kezdetben csak fehér színekben jelent meg, majd elkezdett a szivárvány színeiben pompázni. Utóbb már határozott irányvonalat képviselt a valamilyen természetes anyagú bútorzatokhoz való hasonulás igénye. Az ornamentikában is változások történtek, a kezdeti minimál dizájnból kinőve díszes vadhajtások alakultak ki, hol apró, hol egyre nagyobb virágmintázatokkal. Mára már a kezdeti forma sem szent, megjelentek az újítók e téren is. A helyzet az, hogy ma nem találni olyan helyet a világon, ahol – hasonlóan bármelyik Colához – ne fordulna elő e műremek. A Buckingham palotától Angkor-Vatig, az ősi civilizációk mai emlékhelyeitől a Kilimándzsáróig mindenhol fellelhető, kontinenseket és kultúrákat átívelő közös értékünkké vált. Ha valami, hát ez végképp a mai kor lenyomata.

Kattantak mindig is voltak, bőven vannak jelenleg is, s ha minden jól megy lesznek is, egyre többen. Ezt az őrültségi világtrendet használta ki egy német képzőművész, Jens Thiel, aki az utóbbi idők ezen sikertermékét, mindazonáltal legutálatosabb tárgyát nemcsak hogy gyűjti, de próbálja tudományos alapossággal vizsgálni, sőt igyekszik egy gazdagon illusztrált monográfiába rendezni. Megszállott gyűjtő, kutatja a földrajzi előfordulás aspektusait is, melyhez mindenkinek az együttműködését kéri. A beteges szerelem mára egy projektté nőtte ki magát, melyet jövőre kiállítás és egy könyv is fog követni. Hát mi ez, ha nem egy teljesen normális őrület... Egyébként érdemes rápillantani a családi fotóalbumokra, utazásokról készített digitális bithulladékokra; döbbenetes felismerésben lesz részünk!

Egy átlagos kurva

Sokfélék vagyunk. Ettől olyan élvezetes ez az állatkert. Persze akad szenvedés is bőven. Emberek utaznak a túlvilágra, gondolván, ha nem tetszik, majd visszajönnek. Vannak olyanok is, akik meg ideig-óráig még itt maradnak velünk. Gyászolnak, megpróbálják túlélni szeretteik elvesztését. Akad olyan, aki például úgy dolgozza fel apja halálát, hogy kivetkőzik önmagából (de legalábbis a ruhájából mindenféleképpen). Ha úgy vesszük egy tisztesnek nevezhető gyászidőszak (kb. félév) eltelt. Nyilván szörnyű kínokat kellett átélnie, amikor meghozta a döntést, hogy ő pedig mostmár kötélnek áll, miszerint is lencsevég elé áll. Végülis semmi meglepő nincs a dologban, sokadszorra tette ezt. Úgy látszik vannak, akik a fallikus szimbólumok közül a minél hosszabb és kíváncsibb objektívre esküsznek. Milyen jó is az, amikor valaki már-már visszajáró vendégként mutathatja meg széles e világnak, amivel őt a természet megáldotta. Csorgó nyállal és irigy tekintettel kóstáljuk, emlékezve régi szerepeire (nem, nem a színpadiakra... más, emlékezetesebb is akadt szép számmal).

Különösen rajongunk azért is, amikor a média és természetesen önmaga által totálisan devalvált embertársunk indiai stílust emleget. Hát igen, a kelet szele mindenkit megcsap, kellően távoli és egzotikus, szóval bármi behazudható róla. Valahogy azonban azt érezzük, ő nem erre, csak a nyugati világ által mindenféle jelentésétől megfosztott, tartalom nélküli felszínre gondolt. Egyébként arra meg aztán végképp nem kell felvágni, hogy ki mennyire tudja visszanyerni az eredeti formáját vagy testsúlyát, hisz van akinek ezért nem is kell semmit tennie, ahogy ezt az indiai példa is mutatja.

Zsidó kontra arab

Nem gondoljuk, hogy a címben felvetett ellenpólusok egymás közti viszonyára bármilyen gyógyírt is tudnánk javasolni. Nem is várhatjuk, hogy úgy viselkedjenek és érezzenek, mint a néhány működőképes zsidó-arab projektek leghíresebbje, a Chromeo tagjai. Nem hiába aposztrofálja őket a szakma úgy, hogy 'az egyetlen sikeres arab-zsidó társulás az emberi kultúra hajnala óta' - zseniális elektro-funk zenéjükkel viszont kurvára nem fogják megváltani a világot, a Közel-Kelet nagy kérdéseit pedig végképp nem oldják meg.

De hogy milyen zagyvaságok vannak még e világban, arra egy további példa. Volt hajdanában az askenázi-szefárd felosztás a zsidók között. Aztán az módosult egy kicsit, és beszélnek már egy jó ideje a mizráhi gyűjtőkategóriáról is. Ide sorolhatók a Közel-Kelet, tágabb értelemben még a muszlim világ országaiba beágyazódott sejtek. Közülük egy érdekes csoport a jemeni zsidók csapata.

Nem is oly rég még több mint félszázezer zsidó élt az Arab-félsziget déli régiójában. Aztán valamikor 1949-1950 között, a zsidók emigrációjának második hullámában többségük az újonnan alapított államba távozott. A nagy utazás fedőneve Varázs Szőnyeg Hadművelet volt. Nagyjából ekkor ürült ki Jemen (zsidó szempontból), mára talán ha 300 maradt belőlük az országban. Ottjártunkkor további kettő dobbantott, a harmadik, aki búcsúztatta őket a szánai reptéren, még maradt egy kicsit. Nyilván szereti a kalandokat...

Néhány hagyományőrző jemeni viszont a dolgokról tudomást sem vesz, csak hajtja a magáét...

Észveszejtő dobolás, ősi arab nyelven (!!!) előadott ének felelgetnek egymásnak, vagy épp vágnak egymás szavába. Külön érdekes a dobos figura, Haim Gispan révülete, akinek néha elég furán csillog a tekintete.

A dal egyébként, mely valójában egy sirám eredetileg a XVII. századi Jemenből származik, Shalom Shabazi rabbitól (bár az ottaniak nem rabbit mondanak, hanem morit) és a jemeni zsidók akkori száműzetéséről szól. A rabbiról tudni kell, hogy az Ofra Haza előadásában elhíresült Im Nin'Alu sláger az ő költeménye volt. A gyanús (értsd: AIDS) körülmények között elhalálozott popénekesnőről pedig - kinek halálhíre anno megelőzte a libanoni kivonulásról és a Golán-fennsík esetleges visszaadásról szóló értesüléseket is az izraeli médiában - tudni kell, hogy szintén jemeni felmenőkkel büszkélkedhetett.

Persze fenyegetésért senkinek nem kell a szomszédba mennie. Pédának okáért a Jemen észak-nyugati részén található szádai tartomány zaidita vezére, a modernizáció-ellenes Abdul-Malik al-Houthi sosem fukarkodott az ígéretekkel. Ő általában a gyűlöletet nem őrlángon szerette tartani, s túl azon, hogy saját kormányával is meggyűlt a baja, gyakran konkrét ellenségképet is kreált magának, akire aztán már csak rá kellett mutatnia. Azért hogy viszontgyűlölködésre, összeférhetetlenségre, rasszizmusra is említsünk példát egy tavalyi felmérés szerint a zsidók sem bírják az arabokat, sőt... Az izraeli közvéleménykutatás igen tanulságos végeredménye egy manapság igen divatos kifejezéssel összegezhető: zéró tolerancia.

Orákulum

Az apropó az, hogy a minap találtunk rá ennek a kedves zenekarnak a 2007-es anyagára. Ők a zseniális amerikai drone metal (és még doom, dark ambient) csapat, a Sunn O))) . És hogy mindjárt ide is ráncigáljunk valamit, ami testközelivé teszi az egyébként igencsak zsigeri zenéjüket, hát íme: a Plasma Pool, a Tormentor, a Mayhem és még sok más zenekar frontembere és vendégmunkása, a black metal egyik "kikezdhetetlen" ikonja, Csihar Attila az új lemezen nemcsak jelenlétével kísér(t), de túlvilági kántálásával súlyosbítja a lassan hömpölygő hangáradatot. Mindenesetre legyünk rá büszkék, az egyik szám címe (Belürol Pusztít) és szövege ugyanis szívet melengetően ismerős magyar életérzést áraszt. Ő már csak tudja...

>

Hogy kell-e ez az egész, az most lényegtelen. Koncentráljunk a feladatra.